Leírás
A Szent Lőrinc-bazilika a falakon kívül mai formájában két különálló templom összeolvadásából jött létre. Az egyiket a 6. század végén, a másikat a 13. század elején emelték Lőrinc sírja körül. Lőrinc spanyol származású diakónus volt, Valerianus császár alatt szenvedett vértanúhalált, és a Via Tiburtina mentén fekvő Ciriaca-katakombában temették el.
A templom Szent István első vértanú ereklyéit is őrzi, ezért régi idők óta Róma egyik legtiszteltebb temploma, és az öt pátriárkai bazilika szűk körébe tartozik, amelyek a legősibbek és legjelentősebbek.
Nagy Konstantin már a 4. században rendbe hozatta és megszépíttette Szent Lőrinc sírját, a közelében pedig nagy temetői bazilikát építtetett (basilica maior).
A 6. század végén II. Pelagius pápa új, háromhajós templomot építtetett, járható karzatokkal (matroneumokkal), amely teljesen magába foglalta a sírt (basilica minor). Miután a régi basilica maior a 9. és a 12. század között elpusztult, III. Kelemen (1084–1100) felépítette a kolostorudvart, és megkezdte a bazilika körül kialakult település (Laurentiopolis) megerősítését.
III. Honorius Savelli (1216–1227) adta a templomegyüttesnek mai arculatát: új templomot emelt, amely beolvasztotta a pelagiusi bazilikát, és az irányának megfordításával szentéllyé alakította át. IV. Ince (1243–1254) megemeltette a szentélyt, és megrendelte a pápai trónszéket (cathedra).
A századok során végzett számos felújítás közül említést érdemel Virgilio Vespignani meglehetősen radikális 19. századi átalakítása (1855–1864). Ezt az 1943-as bombázás utáni helyreállítások szinte teljesen eltüntették, ezek a templom középkori megjelenését igyekeztek visszaadni.
A háromíves ablakos téglahomlokzatot a bombázások után teljesen újjáépítették. Előtte előcsarnok áll, amelyet a Vassalletto márványmunkás család művének tartanak (1220 körül). Hat másodlagosan felhasznált oszlop tartja, rajtuk gazdag, színes frízzel díszített gerendázat nyugszik.
A homlokzattól jobbra, hátrébb magasodik a 12. századi, téglából épült román kori harangtorony. Az előcsarnokot a 13. század végi freskók díszítik (Szent Lőrinc és Szent István története, valamint Henrik gróf története). Belsejében figyelemre méltó a bejárati kapu két oldalán álló két oroszlán (egykor a régi kapuelőtér, a protiro része volt), valamint a jobb oldali falon két szarkofág, amelyeket az Ó- és Újszövetség történetei, illetve szüreti jelenetek díszítenek.
A háromhajós belső tér első pillantásra elárulja a templom nem egységes jellegét: a két bazilika (a régebbi, szentéllyé alakított pelagiusi és a honoriusi) egymás mellett áll, de nem pontosan egy tengelyen. A hajókat elválasztó huszonkét oszlop mérete és márványa különböző, talán a basilica maiorból származnak. A homlokzat belső oldalán Enrico Fieschi bíboros síremléke látható: egy kora keresztény szarkofág menyegzői jelenettel és baldachinnal. A padló, az szószékek és a húsvéti gyertyatartó kozmatesz munka (13. század vége).
A jobb oldali hajó végén nyílik Vespignani 19. századi Szent Tarzíciusz-kápolnája, amelyben Giovanni Serodine caravaggiói hatású, szép Keresztelő Szent János lefejezése című festménye (1619) látható. A bal oldali hajó végéből barokk stílusú, Szent Ciriacának szentelt kápolna nyílik, Pietro da Cortona tervezte síremlékekkel. Két kis lépcső vezet fel a szentélybe, ahol négy fekete-fehér oszlop között található Szent Lőrinc sírjának confessiója.
A szentélyt pavonazzetto márványoszlopok keretezik, amelyeken pompás gerendázat nyugszik fegyvertrófeákkal és növényi mintákkal (4. század), és ez tartja a matroneumot. A kozmatesz padló közepén emelkedik a baldachin (ciborium), a római márványmunkások legrégebbi aláírt műve (1148): négy porfír oszlopszárra épül, amelyek gúla alakú fedést tartanak gerendázatos kis oszlopokon.
A hátsó falon áll a püspöki trónszék (1254), amelyet mozaikok és színes márványok díszítenek. A diadalíven a 6. század végi híres mozaik látható, amely Krisztust ábrázolja Pál, István, Hippolütosz, Péter, Lőrinc és Pelagius pápa között. Utóbbi azt a pillanatot jeleníti meg, amint a basilica minor makettjét átnyújtja Krisztusnak.
A mellékhajók végéből lépcső vezet le IX. Piusz pápa temetkezési kápolnájába, amelyet a 19. század végén építettek a pelagiusi bazilika narthexének újrahasznosításával.
A templom Szent István első vértanú ereklyéit is őrzi, ezért régi idők óta Róma egyik legtiszteltebb temploma, és az öt pátriárkai bazilika szűk körébe tartozik, amelyek a legősibbek és legjelentősebbek.
Nagy Konstantin már a 4. században rendbe hozatta és megszépíttette Szent Lőrinc sírját, a közelében pedig nagy temetői bazilikát építtetett (basilica maior).
A 6. század végén II. Pelagius pápa új, háromhajós templomot építtetett, járható karzatokkal (matroneumokkal), amely teljesen magába foglalta a sírt (basilica minor). Miután a régi basilica maior a 9. és a 12. század között elpusztult, III. Kelemen (1084–1100) felépítette a kolostorudvart, és megkezdte a bazilika körül kialakult település (Laurentiopolis) megerősítését.
III. Honorius Savelli (1216–1227) adta a templomegyüttesnek mai arculatát: új templomot emelt, amely beolvasztotta a pelagiusi bazilikát, és az irányának megfordításával szentéllyé alakította át. IV. Ince (1243–1254) megemeltette a szentélyt, és megrendelte a pápai trónszéket (cathedra).
A századok során végzett számos felújítás közül említést érdemel Virgilio Vespignani meglehetősen radikális 19. századi átalakítása (1855–1864). Ezt az 1943-as bombázás utáni helyreállítások szinte teljesen eltüntették, ezek a templom középkori megjelenését igyekeztek visszaadni.
A háromíves ablakos téglahomlokzatot a bombázások után teljesen újjáépítették. Előtte előcsarnok áll, amelyet a Vassalletto márványmunkás család művének tartanak (1220 körül). Hat másodlagosan felhasznált oszlop tartja, rajtuk gazdag, színes frízzel díszített gerendázat nyugszik.
A homlokzattól jobbra, hátrébb magasodik a 12. századi, téglából épült román kori harangtorony. Az előcsarnokot a 13. század végi freskók díszítik (Szent Lőrinc és Szent István története, valamint Henrik gróf története). Belsejében figyelemre méltó a bejárati kapu két oldalán álló két oroszlán (egykor a régi kapuelőtér, a protiro része volt), valamint a jobb oldali falon két szarkofág, amelyeket az Ó- és Újszövetség történetei, illetve szüreti jelenetek díszítenek.
A háromhajós belső tér első pillantásra elárulja a templom nem egységes jellegét: a két bazilika (a régebbi, szentéllyé alakított pelagiusi és a honoriusi) egymás mellett áll, de nem pontosan egy tengelyen. A hajókat elválasztó huszonkét oszlop mérete és márványa különböző, talán a basilica maiorból származnak. A homlokzat belső oldalán Enrico Fieschi bíboros síremléke látható: egy kora keresztény szarkofág menyegzői jelenettel és baldachinnal. A padló, az szószékek és a húsvéti gyertyatartó kozmatesz munka (13. század vége).
A jobb oldali hajó végén nyílik Vespignani 19. századi Szent Tarzíciusz-kápolnája, amelyben Giovanni Serodine caravaggiói hatású, szép Keresztelő Szent János lefejezése című festménye (1619) látható. A bal oldali hajó végéből barokk stílusú, Szent Ciriacának szentelt kápolna nyílik, Pietro da Cortona tervezte síremlékekkel. Két kis lépcső vezet fel a szentélybe, ahol négy fekete-fehér oszlop között található Szent Lőrinc sírjának confessiója.
A szentélyt pavonazzetto márványoszlopok keretezik, amelyeken pompás gerendázat nyugszik fegyvertrófeákkal és növényi mintákkal (4. század), és ez tartja a matroneumot. A kozmatesz padló közepén emelkedik a baldachin (ciborium), a római márványmunkások legrégebbi aláírt műve (1148): négy porfír oszlopszárra épül, amelyek gúla alakú fedést tartanak gerendázatos kis oszlopokon.
A hátsó falon áll a püspöki trónszék (1254), amelyet mozaikok és színes márványok díszítenek. A diadalíven a 6. század végi híres mozaik látható, amely Krisztust ábrázolja Pál, István, Hippolütosz, Péter, Lőrinc és Pelagius pápa között. Utóbbi azt a pillanatot jeleníti meg, amint a basilica minor makettjét átnyújtja Krisztusnak.
A mellékhajók végéből lépcső vezet le IX. Piusz pápa temetkezési kápolnájába, amelyet a 19. század végén építettek a pelagiusi bazilika narthexének újrahasznosításával.