Leírás
A palota építési tervei a korábbi Sforza-épületek felhasználásából indultak ki; ezek a tér felé néző szárnyban és a középső épülettestben egybeesnek a később megvalósult építménnyel.
Az eredeti épületet Giacomo Cesi 1549-ben vásárolta meg Pio da Carpi bíborostól, majd eladta Giulio della Rovere-nek. Ennek örökösei 1581-ben átengedték Santa Fiora bíborosának, Alessandro Sforzának.
A család hirtelen anyagi összeomlása megszakította az átalakítási munkákat, és 1625-ben az ingatlant eladták a Barberiniknek. Ők megszerezték a teljes területet a via Quattro Fontane és a via Pia (a mai via XX Settembre) között, mivel erre volt szükségük a nagyszabású palota-villa terv megvalósításához. Az első tervet Maderno készítette: előbb egy négyszögletes épületet képzelt el, amely a reneszánsz palota klasszikus sémája szerint magába foglalta a Sforza-villát, majd kidolgozott egy nyitott szárnyakkal rendelkező tervet. Ez forradalmasította a koncepciót, és palota-villává alakította, egyesítve a pápai család reprezentatív lakóhelyének és a külvárosi villának a funkcióját, hatalmas kertekkel és nyitott kilátással. A Barberini tér felé néző homlokzat, amely már akkor is a város lakott része felé nézett, a épület szigorú, reprezentatív szerepét tölti be.
Maderno halála után Gian Lorenzo Bernini vette át a munkák irányítását, aki lényegében megtartotta az eredeti tervet. Tőle származik a két szintnyi magasságot elfoglaló nagy központi terem ötlete, valamint a mellette található ovális teremé is, amelynek harmonikus, klasszikus arányai vannak, és amely a berninii építészetre jellemző elliptikus alaprajz témáját veszi fel. Az ő elképzelése a szárnyas homlokzat külső terébe átvezető üvegezett loggia is az alatta futó árkádsorral összhangban, valamint a díszlépcsőházhoz vezető négyszögletes főlépcső, amely a árkádsor másik végén álló csigalépcsővel áll szemben. Ez utóbbit Borromini tervezte, aki már dolgozott a palota építkezésén nagybátyjával, Madernóval. Közreműködését a középső épülettest főemeleti ablakainak kialakításában és néhány díszítőelemben is azonosították, a csigalépcső pedig a caprarolai klasszikus példát követi.
Olaszország egyesítése után a Barberini-palota környéke belekerült az ingatlanspekulációkba és a fővárossá váló Róma átalakulásaiba. A tér fontos útcsomópont közepén találta magát: itt van a via Veneto, amely a Villa Ludovisi lebontása után létrejött új negyedet kötötte össze a várossal, a kiszélesített és megújított via del Tritone, végül pedig az 1932-ben elkészült új via Barberini, amely befejezte a palota régi bejáratának lebontását. Ennek monumentális kapuját korábban már eltávolították a régi Hotel Bristol építésekor.
Az eredeti épületet Giacomo Cesi 1549-ben vásárolta meg Pio da Carpi bíborostól, majd eladta Giulio della Rovere-nek. Ennek örökösei 1581-ben átengedték Santa Fiora bíborosának, Alessandro Sforzának.
A család hirtelen anyagi összeomlása megszakította az átalakítási munkákat, és 1625-ben az ingatlant eladták a Barberiniknek. Ők megszerezték a teljes területet a via Quattro Fontane és a via Pia (a mai via XX Settembre) között, mivel erre volt szükségük a nagyszabású palota-villa terv megvalósításához. Az első tervet Maderno készítette: előbb egy négyszögletes épületet képzelt el, amely a reneszánsz palota klasszikus sémája szerint magába foglalta a Sforza-villát, majd kidolgozott egy nyitott szárnyakkal rendelkező tervet. Ez forradalmasította a koncepciót, és palota-villává alakította, egyesítve a pápai család reprezentatív lakóhelyének és a külvárosi villának a funkcióját, hatalmas kertekkel és nyitott kilátással. A Barberini tér felé néző homlokzat, amely már akkor is a város lakott része felé nézett, a épület szigorú, reprezentatív szerepét tölti be.
Maderno halála után Gian Lorenzo Bernini vette át a munkák irányítását, aki lényegében megtartotta az eredeti tervet. Tőle származik a két szintnyi magasságot elfoglaló nagy központi terem ötlete, valamint a mellette található ovális teremé is, amelynek harmonikus, klasszikus arányai vannak, és amely a berninii építészetre jellemző elliptikus alaprajz témáját veszi fel. Az ő elképzelése a szárnyas homlokzat külső terébe átvezető üvegezett loggia is az alatta futó árkádsorral összhangban, valamint a díszlépcsőházhoz vezető négyszögletes főlépcső, amely a árkádsor másik végén álló csigalépcsővel áll szemben. Ez utóbbit Borromini tervezte, aki már dolgozott a palota építkezésén nagybátyjával, Madernóval. Közreműködését a középső épülettest főemeleti ablakainak kialakításában és néhány díszítőelemben is azonosították, a csigalépcső pedig a caprarolai klasszikus példát követi.
Olaszország egyesítése után a Barberini-palota környéke belekerült az ingatlanspekulációkba és a fővárossá váló Róma átalakulásaiba. A tér fontos útcsomópont közepén találta magát: itt van a via Veneto, amely a Villa Ludovisi lebontása után létrejött új negyedet kötötte össze a várossal, a kiszélesített és megújított via del Tritone, végül pedig az 1932-ben elkészült új via Barberini, amely befejezte a palota régi bejáratának lebontását. Ennek monumentális kapuját korábban már eltávolították a régi Hotel Bristol építésekor.