Leírás
A templomot 1221-ben szentelte fel III. Honorius pápa: a bal oldali hajó falán ma is látható az eseményre emlékeztető kőtábla. A templom – az előző épülethez hasonlóan – Szent Anasztáziusz tiszteletére épült, és csak 1370-ben kapta a „Szent Anasztáziusz és Szent Vince” nevet, amikor az utóbbi, spanyol vértanú ereklyéi megérkeztek a Tre Fontane kolostorba.
A templom a ciszterci építészet stílusszabályai szerint épült, amelyek puritán, szikár jelleget követeltek meg. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a szépségre és az egyensúlyra való törekvés háttérbe szorult volna: ezek mindig jelen vannak az úgynevezett „bernáthegyi”, vagyis „román–burgundi” stílusban. Így a templom a római középkori átmeneti építészet egyik legérdekesebb emléke.
A templom egy négyoszlopos előcsarnokkal (tetrasztílosz) tárul a látogató elé; ennek oszlopai keleti márványból készültek, fejezetei jón stílusúak, a tető pedig nem lejt oldalra, hanem mindhárom hajó teljes hosszában végigfut. Belül az alaprajz latin kereszt alakú, négyszögletes apszissal és oldalkápolnákkal, és három hajóból áll. Ezek közül a legnagyobb, a középső, téglából épült, és eredetileg boltozatos fedést kapott volna, de a falak megroggyanása miatt a munkát egyszerű, látszó szarufákkal fejezték be.
Az oldalhajókat ezzel szemben kilenc pillér tartotta keresztboltozatok fedik, és félköríves ívekkel nyílnak a főhajóra. A pszeudo-kereszthajó négy kápolnáját végül csúcsíves boltozatok fedik. A fény egyszerű, belül és kívül is kétszeresen ékelt (tölcséres) ablakokon át árad be a templomba; ezeket újabb keletű üvegablakok díszítik. A középső hajó homlokzatán egy rózsaablak és öt egyszerű ablak ad fényt.
Freskódíszek láthatók az oldalsó pilléreken, ahol az apostolok alakjait festették meg, és a középső hajó hátsó pilléreken is, amelyeken „Krisztus megkeresztelkedése a Jordánban” és „Krisztus és Mária Magdolna” látható.
A templom a ciszterci építészet stílusszabályai szerint épült, amelyek puritán, szikár jelleget követeltek meg. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a szépségre és az egyensúlyra való törekvés háttérbe szorult volna: ezek mindig jelen vannak az úgynevezett „bernáthegyi”, vagyis „román–burgundi” stílusban. Így a templom a római középkori átmeneti építészet egyik legérdekesebb emléke.
A templom egy négyoszlopos előcsarnokkal (tetrasztílosz) tárul a látogató elé; ennek oszlopai keleti márványból készültek, fejezetei jón stílusúak, a tető pedig nem lejt oldalra, hanem mindhárom hajó teljes hosszában végigfut. Belül az alaprajz latin kereszt alakú, négyszögletes apszissal és oldalkápolnákkal, és három hajóból áll. Ezek közül a legnagyobb, a középső, téglából épült, és eredetileg boltozatos fedést kapott volna, de a falak megroggyanása miatt a munkát egyszerű, látszó szarufákkal fejezték be.
Az oldalhajókat ezzel szemben kilenc pillér tartotta keresztboltozatok fedik, és félköríves ívekkel nyílnak a főhajóra. A pszeudo-kereszthajó négy kápolnáját végül csúcsíves boltozatok fedik. A fény egyszerű, belül és kívül is kétszeresen ékelt (tölcséres) ablakokon át árad be a templomba; ezeket újabb keletű üvegablakok díszítik. A középső hajó homlokzatán egy rózsaablak és öt egyszerű ablak ad fényt.
Freskódíszek láthatók az oldalsó pilléreken, ahol az apostolok alakjait festették meg, és a középső hajó hátsó pilléreken is, amelyeken „Krisztus megkeresztelkedése a Jordánban” és „Krisztus és Mária Magdolna” látható.