Leírás
A fürdő az Oppius-domb tetején, az augustusi felosztás harmadik régiójában áll. Az ókori források szerint a kor leghíresebb építésze, a damaszkuszi Apollodórosz tervei alapján építették, és Traianus avatta fel i. sz. 109-ben.
A alaprajz könnyen rekonstruálható: egyrészt az emlékek maradványai alapján, amelyeket a harmincas években, a Traianus-park kialakításakor tártak fel és azonosítottak, másrészt a többi nagy, fennmaradt fürdőhöz való hasonlóság alapján, valamint a márvány Forma Urbis egy töredéke alapján, amely a fürdő egy részét ábrázolja. Az északkelet–délnyugati tengely, amely eltér a korábbi építmények észak–déli irányától, úgy tűnik, a nap és a szelek szempontjából legkedvezőbb fekvés keresését szolgálta, hogy a calidarium hosszabban és erősebben kapjon napmelegséget.
A komplexum körülbelül 60 000 négyzetméteren terült el olyan terek fölött, amelyek részben már korábban is álltak (például a Domus Aurea esquilinusi pavilonja vagy a „Festett város” freskójának épülete), részben kifejezetten erre a célra épültek: kiszolgáló pincékként és a fürdő különböző részeit összekötő járatokként.
A fürdő terve minden bizonnyal újszerű volt az addig ismertekhez képest: nagy, beépítetlen zöldterület volt benne, oszlopcsarnokos kerítéssel körülvéve, amely három oldalról övezte a központi épülettömböt a fürdők és a testápolás helyiségeivel.
Több bejáraton is be lehetett lépni a fürdőterületre minden oldalról. Az északkeleti monumentális bejáraton át jutottak a fürdőkomplexumhoz, amely a natatiával, a nagy hidegvizes medencével kezdődött. Ezt ugyanazon a tengelyen a nagy központi frigidárium követte, majd a langyos és meleg fürdők helyiségei (tepidárium és calidárium). A tengely két oldalán öltözők és edzőtermek (palaestrák) álltak.
A központi épületből ma kevés maradt: a keleti palaestra exedrája, mellette pedig a déli oldal egyik termének apszisa. A közelben néhány falszakasz egy kis épületbe épült be, amely egykor a Brancaccio család vadászkastélya volt.
A külső kerítésfalból ma is látható a déli oldal grandiózus központi félköríve, amelynek alsó szintje tökéletesen megmaradt (ott látható, ahol ma a Domus Aurea bejárata van), valamint a délnyugati és részben a délkeleti exedra, amelyeket hagyományosan két könyvtárral azonosítanak. A fürdőhasználat római felfogása ugyanis a tulajdonképpeni fürdőzés mellett sportolást, kikapcsolódást és művelődést is magában foglalt. Az északkeleti exedra maradványai a park északi szélén láthatók, majdnem szemben a Hét teremmel (Sette Sale), így hívják azt a nagy víztározót, amely a fürdő vízellátását biztosította.
A alaprajz könnyen rekonstruálható: egyrészt az emlékek maradványai alapján, amelyeket a harmincas években, a Traianus-park kialakításakor tártak fel és azonosítottak, másrészt a többi nagy, fennmaradt fürdőhöz való hasonlóság alapján, valamint a márvány Forma Urbis egy töredéke alapján, amely a fürdő egy részét ábrázolja. Az északkelet–délnyugati tengely, amely eltér a korábbi építmények észak–déli irányától, úgy tűnik, a nap és a szelek szempontjából legkedvezőbb fekvés keresését szolgálta, hogy a calidarium hosszabban és erősebben kapjon napmelegséget.
A komplexum körülbelül 60 000 négyzetméteren terült el olyan terek fölött, amelyek részben már korábban is álltak (például a Domus Aurea esquilinusi pavilonja vagy a „Festett város” freskójának épülete), részben kifejezetten erre a célra épültek: kiszolgáló pincékként és a fürdő különböző részeit összekötő járatokként.
A fürdő terve minden bizonnyal újszerű volt az addig ismertekhez képest: nagy, beépítetlen zöldterület volt benne, oszlopcsarnokos kerítéssel körülvéve, amely három oldalról övezte a központi épülettömböt a fürdők és a testápolás helyiségeivel.
Több bejáraton is be lehetett lépni a fürdőterületre minden oldalról. Az északkeleti monumentális bejáraton át jutottak a fürdőkomplexumhoz, amely a natatiával, a nagy hidegvizes medencével kezdődött. Ezt ugyanazon a tengelyen a nagy központi frigidárium követte, majd a langyos és meleg fürdők helyiségei (tepidárium és calidárium). A tengely két oldalán öltözők és edzőtermek (palaestrák) álltak.
A központi épületből ma kevés maradt: a keleti palaestra exedrája, mellette pedig a déli oldal egyik termének apszisa. A közelben néhány falszakasz egy kis épületbe épült be, amely egykor a Brancaccio család vadászkastélya volt.
A külső kerítésfalból ma is látható a déli oldal grandiózus központi félköríve, amelynek alsó szintje tökéletesen megmaradt (ott látható, ahol ma a Domus Aurea bejárata van), valamint a délnyugati és részben a délkeleti exedra, amelyeket hagyományosan két könyvtárral azonosítanak. A fürdőhasználat római felfogása ugyanis a tulajdonképpeni fürdőzés mellett sportolást, kikapcsolódást és művelődést is magában foglalt. Az északkeleti exedra maradványai a park északi szélén láthatók, majdnem szemben a Hét teremmel (Sette Sale), így hívják azt a nagy víztározót, amely a fürdő vízellátását biztosította.