Leírás
A Villa Wolkonsky a 19. század kilencvenes éveiben épült Zenaida Wolkonsky orosz hercegnő leszármazottainak megbízásából. A hercegnő I. Sándor cár egyik segédtisztjének felesége volt. 1830-ban Zenaida Wolkonsky hercegnő hatalmas mezőgazdasági területet vásárolt a Szent János-bazilika mellett, hogy Róma központjának nyüzsgésétől távol menedéket teremtsen, ahol művész és író barátait láthatja vendégül. A birtokon áthalad a Néró-vízvezeték harminchat íve, amely az i. sz. 1. században épült, és a hercegnő a villát három boltív tetejére építtette.
A vízvezeték hátralévő szakasza mentén romantikus stílusú kertet alakított ki, amely rózsáiról és római kori leleteiről vált híressé; ezek többsége a vízvezeték vonalában található sírokból származott. A hercegnő 1862-ben bekövetkezett halála után fia, Alessandro költözött a villába, és ő fedezte fel a vízvezetéken túl a római tufasírokat. Róma 1870 utáni gyors terjeszkedésének idején a birtok nagy részét értékesítették, hogy a területet beépíthessék. Ezekből az eladásokból a hercegnő leszármazottai, a Campanari család új, impozáns villát építhetett a helyszínen. A múlt század harmincas éveiben nagyszabású bővítési munkálatokat végeztek: két szárnyat és egy negyedik emeletet építettek hozzá, ezzel egy időben pedig a hercegnő eredeti villáját is kibővítették. Az idő múlásával és a tulajdonosok váltakozásával (a villa a húszas évektől 1943-ig a német nagykövetségnek adott otthont, majd 1947-től a brit nagykövetség székhelye lett) a villa és parkja az eredeti elrendezéshez képest jelentősen átalakult, a sétányokat díszítő régiségek pedig lassú hanyatlásnak indultak, némelyik teljes feledésbe merült: számos lelet eltűnt a szem elől, mert beborította a park dús növényzete. A brit külügyminisztérium Ingatlanügyi Főosztálya gondozza a fő reprezentációs termeket, a festmények szinte mind az Állami Műgyűjteményből származnak.
A Wolkonsky-gyűjtemény
2011 körül a villa parkjában ambiciózus helyreállítási program indult, hogy visszaadják a hercegnő eredeti tervének szellemét. A park eredeti útjainak napvilágra kerülésével sorra „újra felfedezett” rengeteg márványlelet többsége rossz állapotban volt.
Évekig tartó munka után, a Shell Italia hozzájárulásának köszönhetően befejeződött a Wolkonsky-gyűjtemény leleteinek restaurálása, és elkészült az új elrendezésük is. Egy részük, köztük a gyönyörű családi sírportrék és néhány pazar domborműves szarkofág, amelyek állagmegóvási szempontból nem különösebben érzékenyek, a vízvezeték mellett húzódó sétányra került, hogy új kiállítási formában is felidézzék Wolkonsky hercegnő kertjének eredeti báját.
A Wolkonsky-üvegházak múzeuma
A leletek zöme, köztük számos további szarkofág és domborműtöredék, fogadalmi szobrocska, felirat és építészeti elem, az új Wolkonsky-üvegházak múzeumában kapott helyet. Ez két, egymással összeköttetésben álló 19. századi üvegház a rezidencia bejárati kapujánál, amelyeket felújítottak, hogy befogadják a több száz, az időjárástól védendő leletet, és lehetővé tegyék a látogatók számára a gyűjtemény megcsodálását anélkül, hogy az zavarná a rezidencia biztonsági követelményeit; mindez az antik kor és a kert eddig példátlan összekapcsolását is megteremti.
A Wolkonsky-gyűjtemény jelentősége egyaránt a leletek mennyiségében és sokféleségében rejlik (szinte mind sírokból származnak, nagyrészt a vízvezeték mentén feltárt sírokból, az Esquilinus hatalmas nekropoliszához tartoznak, és az i. e. 1. század és az i. sz. 3. század közötti időszakból valók), valamint abban, hogy akad köztük néhány kiemelkedő történeti és művészeti értékű darab, például a sírportrék, amelyek közül a Servilius család portréja tűnik ki, a domborművekkel díszített szarkofágok – figyelemre méltó a Füzéres és a Kocsiversenyes szarkofág –, az Athéné Parthenosz-szobor, végül a Zenész szatír, egy gyönyörű, életnagyságú szobor, amelyet a kertben szétszórtan előkerült 15 töredékből állítottak össze. Ez a legutóbb restaurált lelet, és az első, amelyet az új üvegházmúzeumba lépve megcsodálhatsz.
A vízvezeték hátralévő szakasza mentén romantikus stílusú kertet alakított ki, amely rózsáiról és római kori leleteiről vált híressé; ezek többsége a vízvezeték vonalában található sírokból származott. A hercegnő 1862-ben bekövetkezett halála után fia, Alessandro költözött a villába, és ő fedezte fel a vízvezetéken túl a római tufasírokat. Róma 1870 utáni gyors terjeszkedésének idején a birtok nagy részét értékesítették, hogy a területet beépíthessék. Ezekből az eladásokból a hercegnő leszármazottai, a Campanari család új, impozáns villát építhetett a helyszínen. A múlt század harmincas éveiben nagyszabású bővítési munkálatokat végeztek: két szárnyat és egy negyedik emeletet építettek hozzá, ezzel egy időben pedig a hercegnő eredeti villáját is kibővítették. Az idő múlásával és a tulajdonosok váltakozásával (a villa a húszas évektől 1943-ig a német nagykövetségnek adott otthont, majd 1947-től a brit nagykövetség székhelye lett) a villa és parkja az eredeti elrendezéshez képest jelentősen átalakult, a sétányokat díszítő régiségek pedig lassú hanyatlásnak indultak, némelyik teljes feledésbe merült: számos lelet eltűnt a szem elől, mert beborította a park dús növényzete. A brit külügyminisztérium Ingatlanügyi Főosztálya gondozza a fő reprezentációs termeket, a festmények szinte mind az Állami Műgyűjteményből származnak.
A Wolkonsky-gyűjtemény
2011 körül a villa parkjában ambiciózus helyreállítási program indult, hogy visszaadják a hercegnő eredeti tervének szellemét. A park eredeti útjainak napvilágra kerülésével sorra „újra felfedezett” rengeteg márványlelet többsége rossz állapotban volt.
Évekig tartó munka után, a Shell Italia hozzájárulásának köszönhetően befejeződött a Wolkonsky-gyűjtemény leleteinek restaurálása, és elkészült az új elrendezésük is. Egy részük, köztük a gyönyörű családi sírportrék és néhány pazar domborműves szarkofág, amelyek állagmegóvási szempontból nem különösebben érzékenyek, a vízvezeték mellett húzódó sétányra került, hogy új kiállítási formában is felidézzék Wolkonsky hercegnő kertjének eredeti báját.
A Wolkonsky-üvegházak múzeuma
A leletek zöme, köztük számos további szarkofág és domborműtöredék, fogadalmi szobrocska, felirat és építészeti elem, az új Wolkonsky-üvegházak múzeumában kapott helyet. Ez két, egymással összeköttetésben álló 19. századi üvegház a rezidencia bejárati kapujánál, amelyeket felújítottak, hogy befogadják a több száz, az időjárástól védendő leletet, és lehetővé tegyék a látogatók számára a gyűjtemény megcsodálását anélkül, hogy az zavarná a rezidencia biztonsági követelményeit; mindez az antik kor és a kert eddig példátlan összekapcsolását is megteremti.
A Wolkonsky-gyűjtemény jelentősége egyaránt a leletek mennyiségében és sokféleségében rejlik (szinte mind sírokból származnak, nagyrészt a vízvezeték mentén feltárt sírokból, az Esquilinus hatalmas nekropoliszához tartoznak, és az i. e. 1. század és az i. sz. 3. század közötti időszakból valók), valamint abban, hogy akad köztük néhány kiemelkedő történeti és művészeti értékű darab, például a sírportrék, amelyek közül a Servilius család portréja tűnik ki, a domborművekkel díszített szarkofágok – figyelemre méltó a Füzéres és a Kocsiversenyes szarkofág –, az Athéné Parthenosz-szobor, végül a Zenész szatír, egy gyönyörű, életnagyságú szobor, amelyet a kertben szétszórtan előkerült 15 töredékből állítottak össze. Ez a legutóbb restaurált lelet, és az első, amelyet az új üvegházmúzeumba lépve megcsodálhatsz.