Leírás
Az épületnek egyes helyiségeiről már a 18. században tudtak, egészében azonban a Capitolium elszigetelését célzó 1926-os munkálatok során fedezték fel. Ekkor egy egész városnegyedet elbontottak jelentős középkori épületeivel együtt, köztük Giulio Romano házával és a 18. századi Santa Rita-templommal (amelyet később újjáépítettek), és amely magába foglalta a római lakóházat.
Az insulával együtt előkerült a San Biagio de Mercatello-templom (11. század) román stílusú harangtornya és egy 14. századi freskós apszisa is, amelyek ma is láthatók; a templom a 17. században lett Santa Rita-templom.
Az épületnek négy emelete és még két emelet maradványai maradtak fenn. Az ostiai Ostia Anticán kívül ritka példa a császárkori bérházra. Az insula kifejezés eredetileg a szabad térrel körülvett különálló házat jelölte; a köztársaság végén már a bérházat, míg a domus a saját tulajdonú, átriummal és peristyliummal rendelkező ház volt. Róma folyamatosan növekvő lakossága miatt szükség volt lakásokra, építési telek viszont kevés volt, így az épületeket magasba húzták.
Augustus biztonsági okokból rendeletben szabályozta az insulák magasságát, amelyet 21 méterben szabott meg, Traianus pedig 16 méterre csökkentett. Az ingatlanspekuláció miatt azonban gyakran kijátszották ezeket az előírásokat, úgy, hogy az emeleteket a homlokzathoz képest hátrébb építették. Az Aracoeli-insula homlokzata ma nem látható teljes egészében: a földszint és az első emelet a mai utcaszint alatt mintegy 9 méterrel van.
A felfedezéskor részletes grafikai dokumentáció készült, a Római Civilizáció Múzeumában pedig makett látható. A 2. századi épület téglaépítésű (opus latericium), a Capitolium sziklájának függőlegesen levágott falára közvetlenül támaszkodó hátsó fal viszont hálós kötésű (opus reticulatum), és az 1. századra keltezhető. A vakolatlan téglahomlokzat egy udvarra nézett, amelynek két oldala maradt meg. A homlokzatot később oszlopcsarnokkal gazdagították, öt tabernával, amelyek az udvarra nyíltak; hogy milyen tevékenységek folytak bennük, nem tudjuk.
A tabernák bejárata fölött a félemelet ívelt ablakai találhatók, fekete-fehér mozaikpadlóval; a félemeleten valószínűleg az alatta lévő üzletek tulajdonosai laktak, és kőlépcsőn vagy fa létrán át közlekedtek közöttük. A második emelet hat, dongaboltozatos szobából áll, amelyek valószínűleg két, egyenként háromszobás lakáshoz tartoztak; néhány helyiség hátsó falán ajtók nyílnak a sziklába vájt kis szobákba, amelyek valószínűleg középkoriak.
A homlokzaton négyzet alakú ablakok nyíltak. A harmadik emelet négy részre oszlik: az első háromban három-három szoba van bejárattal, a negyedik egyetlen trapéz alaprajzú helyiség. Valamennyi helyiséget dongaboltozat fedi. A negyedik emeletből a Capitoliumnak dőlő, hálós kötésű és téglából épült fal, néhány válaszfal és a harangtorony maradványai állnak, és valószínűleg az alatta lévő szinthez hasonlóan volt felosztva. Számítások szerint az insulában mintegy 380 ember lakott.
Az insulával együtt előkerült a San Biagio de Mercatello-templom (11. század) román stílusú harangtornya és egy 14. századi freskós apszisa is, amelyek ma is láthatók; a templom a 17. században lett Santa Rita-templom.
Az épületnek négy emelete és még két emelet maradványai maradtak fenn. Az ostiai Ostia Anticán kívül ritka példa a császárkori bérházra. Az insula kifejezés eredetileg a szabad térrel körülvett különálló házat jelölte; a köztársaság végén már a bérházat, míg a domus a saját tulajdonú, átriummal és peristyliummal rendelkező ház volt. Róma folyamatosan növekvő lakossága miatt szükség volt lakásokra, építési telek viszont kevés volt, így az épületeket magasba húzták.
Augustus biztonsági okokból rendeletben szabályozta az insulák magasságát, amelyet 21 méterben szabott meg, Traianus pedig 16 méterre csökkentett. Az ingatlanspekuláció miatt azonban gyakran kijátszották ezeket az előírásokat, úgy, hogy az emeleteket a homlokzathoz képest hátrébb építették. Az Aracoeli-insula homlokzata ma nem látható teljes egészében: a földszint és az első emelet a mai utcaszint alatt mintegy 9 méterrel van.
A felfedezéskor részletes grafikai dokumentáció készült, a Római Civilizáció Múzeumában pedig makett látható. A 2. századi épület téglaépítésű (opus latericium), a Capitolium sziklájának függőlegesen levágott falára közvetlenül támaszkodó hátsó fal viszont hálós kötésű (opus reticulatum), és az 1. századra keltezhető. A vakolatlan téglahomlokzat egy udvarra nézett, amelynek két oldala maradt meg. A homlokzatot később oszlopcsarnokkal gazdagították, öt tabernával, amelyek az udvarra nyíltak; hogy milyen tevékenységek folytak bennük, nem tudjuk.
A tabernák bejárata fölött a félemelet ívelt ablakai találhatók, fekete-fehér mozaikpadlóval; a félemeleten valószínűleg az alatta lévő üzletek tulajdonosai laktak, és kőlépcsőn vagy fa létrán át közlekedtek közöttük. A második emelet hat, dongaboltozatos szobából áll, amelyek valószínűleg két, egyenként háromszobás lakáshoz tartoztak; néhány helyiség hátsó falán ajtók nyílnak a sziklába vájt kis szobákba, amelyek valószínűleg középkoriak.
A homlokzaton négyzet alakú ablakok nyíltak. A harmadik emelet négy részre oszlik: az első háromban három-három szoba van bejárattal, a negyedik egyetlen trapéz alaprajzú helyiség. Valamennyi helyiséget dongaboltozat fedi. A negyedik emeletből a Capitoliumnak dőlő, hálós kötésű és téglából épült fal, néhány válaszfal és a harangtorony maradványai állnak, és valószínűleg az alatta lévő szinthez hasonlóan volt felosztva. Számítások szerint az insulában mintegy 380 ember lakott.