Leírás
A Velencei-palota Nemzeti Múzeuma abban a hatalmas pápai rezidenciában kapott helyet, amelyet a velencei születésű II. Pál pápa, Pietro Barbo (1464–1471) építtetett. A pápa lelkes gyűjtő volt, és szellemi elindítója az épület múzeumi és művészeti sorsának. Az 1921-ben alapított múzeum érdeklődése az iparművészet körül összpontosul.
Gyűjteményei egy első magból nőttek ki: a Castel Sant'Angelóból, a Régi Művészet Nemzeti Galériájából és a közeli Collegio Romano Múzeumának gyűjteményeiből származó szobrokból és alkotásokból. Ez utóbbit a 17. században az enciklopédikus műveltségű jezsuita, Athanasius Kircher alapította.
Az eredeti gyűjtemény anyaga főként középkori és reneszánsz alkotásokból állt, amelyek a dekoratív művészet különleges ágait képviselik, például kisbronzokat, zománcokat, márványokat és olasz gyártású kerámiákat.
Az első elrendezés Federico Hermaninnak (1871–1953) köszönhető, aki igazgató és egyúttal a lazioi és abruzzói galériák főfelügyelője volt. Olyan kiállítást alakított ki, amely a látogató számára újra élővé teszi egy gazdag reneszánsz lakóhely egykori fényének szellemét: a San Marco-épületegyüttes legrégibb részében 15–16. századi festményeket, bútorokat és berendezési tárgyakat mutatott be.
1924 és 1926 között az eredeti gyűjteményekhez különféle tárgyak (teljes kerámiakészletek, egyházi bútorok, ezüstműves munkák, aranyműves munkák és miseruhák) csatlakoztak. Ezeket az előző század végén feloszlatott szerzetesrendektől koboztak el, és a régió különböző kolostori közösségeiből, valamint az 1915-ös marsicai földrengésben Abruzzóban elpusztult vagy súlyosan megsérült épületekből származtak.
1929-ben Benito Mussolini a palotát választotta a kormányfő székhelyéül. A múzeum formálisan megtartotta nevét és elrendezését, de gyakorlatilag bezárt, és csak a közbiztonsági hatóságok engedélyével volt látogatható.
A háborús időszak után jelentős hagyatékoknak, valamint számos állami és magánadománynak köszönhetően a Velencei-palota Múzeuma fokozatosan kialakította arculatát: az iparművészet nagy múzeumává vált.
Különféle jellegű és korú műtárgyakat őriz, amelyek gyakorlatilag az épület teljes főemeletét elfoglalják (a monumentális termek és a Barbo-lakosztály kivételével): a Cybo-lakosztály tágas termeit, a Bíborosok folyosóját (Passetto dei Cardinali) és a San Marco-palotácska kerülete mentén húzódó összes történelmi termet.
A következők találhatók itt: a 15–18. századi tábla- és vászonfestmények gyűjteményei, 18. századi pasztellképek, valamint miniatúrák és legyezők; olasz és német faszobrok gazdag sorozata; 16–17. századi terrakotta vázlatok és domborművek értékes gyűjteménye; kora középkori és reneszánsz márványok; pecsétnyomók, zománcok, szakrális aranyműves munkák és világi használatú ezüsttárgyak, üvegek, elefántcsontok és olasz iskolájú reneszánsz kisbronzok; a kerámiák rendkívül nagy gyűjteménye, amely magában foglalja az orvietói archaikus majolika példányait, olasz reneszánsz majolikákat, hazai és külföldi manufaktúrák porcelánjait (köztük a keleti exportporcelánok széles választékát); nem hiányzik a rendkívül gazdag textilgyűjtemény sem, amelyben jelentős gobelinsorozat, szőnyegek, kopt textíliák, szakrális és világi használatú modern szövetek, csipkék, fejfedők és fejdíszek szerepelnek a legkülönfélébb manufaktúrákból és fazonokban; ugyancsak bőséges a ládák és bútorok általában, a kovácsoltvas tárgyak és a különféle nyílászárók gyűjteménye, valamint figyelemre méltó a régi fegyverek és páncélok kollekciója.
2013. július 11-től nyolc évre letéti kölcsönként került a Velencei-palota Nemzeti Múzeumába a magántulajdonban lévő Szent család kis Szent Jánossal című festmény. A szép és eddig ismeretlen táblakép a Szent családot ábrázolja a kis Szent Jánossal; Giorgio Vasari köréhez köthető, és a 16. század közepe táján készült.
Gyűjteményei egy első magból nőttek ki: a Castel Sant'Angelóból, a Régi Művészet Nemzeti Galériájából és a közeli Collegio Romano Múzeumának gyűjteményeiből származó szobrokból és alkotásokból. Ez utóbbit a 17. században az enciklopédikus műveltségű jezsuita, Athanasius Kircher alapította.
Az eredeti gyűjtemény anyaga főként középkori és reneszánsz alkotásokból állt, amelyek a dekoratív művészet különleges ágait képviselik, például kisbronzokat, zománcokat, márványokat és olasz gyártású kerámiákat.
Az első elrendezés Federico Hermaninnak (1871–1953) köszönhető, aki igazgató és egyúttal a lazioi és abruzzói galériák főfelügyelője volt. Olyan kiállítást alakított ki, amely a látogató számára újra élővé teszi egy gazdag reneszánsz lakóhely egykori fényének szellemét: a San Marco-épületegyüttes legrégibb részében 15–16. századi festményeket, bútorokat és berendezési tárgyakat mutatott be.
1924 és 1926 között az eredeti gyűjteményekhez különféle tárgyak (teljes kerámiakészletek, egyházi bútorok, ezüstműves munkák, aranyműves munkák és miseruhák) csatlakoztak. Ezeket az előző század végén feloszlatott szerzetesrendektől koboztak el, és a régió különböző kolostori közösségeiből, valamint az 1915-ös marsicai földrengésben Abruzzóban elpusztult vagy súlyosan megsérült épületekből származtak.
1929-ben Benito Mussolini a palotát választotta a kormányfő székhelyéül. A múzeum formálisan megtartotta nevét és elrendezését, de gyakorlatilag bezárt, és csak a közbiztonsági hatóságok engedélyével volt látogatható.
A háborús időszak után jelentős hagyatékoknak, valamint számos állami és magánadománynak köszönhetően a Velencei-palota Múzeuma fokozatosan kialakította arculatát: az iparművészet nagy múzeumává vált.
Különféle jellegű és korú műtárgyakat őriz, amelyek gyakorlatilag az épület teljes főemeletét elfoglalják (a monumentális termek és a Barbo-lakosztály kivételével): a Cybo-lakosztály tágas termeit, a Bíborosok folyosóját (Passetto dei Cardinali) és a San Marco-palotácska kerülete mentén húzódó összes történelmi termet.
A következők találhatók itt: a 15–18. századi tábla- és vászonfestmények gyűjteményei, 18. századi pasztellképek, valamint miniatúrák és legyezők; olasz és német faszobrok gazdag sorozata; 16–17. századi terrakotta vázlatok és domborművek értékes gyűjteménye; kora középkori és reneszánsz márványok; pecsétnyomók, zománcok, szakrális aranyműves munkák és világi használatú ezüsttárgyak, üvegek, elefántcsontok és olasz iskolájú reneszánsz kisbronzok; a kerámiák rendkívül nagy gyűjteménye, amely magában foglalja az orvietói archaikus majolika példányait, olasz reneszánsz majolikákat, hazai és külföldi manufaktúrák porcelánjait (köztük a keleti exportporcelánok széles választékát); nem hiányzik a rendkívül gazdag textilgyűjtemény sem, amelyben jelentős gobelinsorozat, szőnyegek, kopt textíliák, szakrális és világi használatú modern szövetek, csipkék, fejfedők és fejdíszek szerepelnek a legkülönfélébb manufaktúrákból és fazonokban; ugyancsak bőséges a ládák és bútorok általában, a kovácsoltvas tárgyak és a különféle nyílászárók gyűjteménye, valamint figyelemre méltó a régi fegyverek és páncélok kollekciója.
2013. július 11-től nyolc évre letéti kölcsönként került a Velencei-palota Nemzeti Múzeumába a magántulajdonban lévő Szent család kis Szent Jánossal című festmény. A szép és eddig ismeretlen táblakép a Szent családot ábrázolja a kis Szent Jánossal; Giorgio Vasari köréhez köthető, és a 16. század közepe táján készült.