Leírás
A Cancelleria-palota, a római reneszánsz építészet kiváló példája, 1485 körül kezdődött Raffaele Riario bíboros megrendelésére, akit nagybátyja, IV. Sixtus pápa nevezett ki a San Lorenzo in Damaso-bazilika titulusának birtokosává.
Vasari szerint a munkálatokban Bramante is részt vett. Az építkezés a korábbi templom lebontásával járt (amelyet később újjáépítettek, és beolvasztottak az új épületbe), és 1511 és 1513 között fejeződött be II. Gyula, azaz Della Rovere pápa idején. Az ő címere a homlokzat két oldalán látható, IV. Sixtusé mellett, aki szintén a Della Rovere családból származott. Nem sokkal az elkészülte után az épületet elkobozták a Riariótól, és az Apostoli Kancellária székhelye lett.
A 16. században készült el a belső díszítés; további beavatkozásokra a 17., főleg pedig a 18. században került sor, amikor Filippo Juvarra tervei alapján egy kis színházat alakítottak ki a palotában, ez ma már nem létezik.
Az épület a Lateráni szerződések értelmében extraterritoriális státuszt élvez, jelenleg a Sacra Romana Rota törvényszéknek, a Pápai Római Régészeti Akadémiának és az Egyház Kulturális Javaival Foglalkozó Pápai Bizottságnak ad otthont.
A teljes egészében travertínóval burkolt főhomlokzat jellegzetessége a hangsúlyos vízszintesség és a központból kitolt bejárat. A Campo de’ Fiori és a Via del Pellegrino felé néző ívelt oldalt egy finoman faragott erkély díszíti, amelyet Andrea Bregnónak tulajdonítanak.
A belső terek közül kiemelkedik a háromszintes, csodás udvar, amelyet ma már egyöntetűen – legalábbis a terv szintjén – Bramantének tulajdonítanak. A Riario-teremben a Baciccia festette óralap látható, a Száz Nap Termében pedig festett architektúrák keretében Giorgio Vasari és segédei freskói (1546) láthatók.
A bíborosi lakosztályban található a Pallium-kápolna (Salviati stukkói és festményei), valamint a Tanulószoba (Salone di Studio) Perin del Vaga freskózta boltozattal.
Az elmúlt század 40-es éveiben végzett régészeti kutatások során jelentős domborművekre bukkantak, amelyek ma a Vatikáni Múzeumokban vannak, továbbá egy mithraeumra és Aulus Hirtius konzul sírjára.
Vasari szerint a munkálatokban Bramante is részt vett. Az építkezés a korábbi templom lebontásával járt (amelyet később újjáépítettek, és beolvasztottak az új épületbe), és 1511 és 1513 között fejeződött be II. Gyula, azaz Della Rovere pápa idején. Az ő címere a homlokzat két oldalán látható, IV. Sixtusé mellett, aki szintén a Della Rovere családból származott. Nem sokkal az elkészülte után az épületet elkobozták a Riariótól, és az Apostoli Kancellária székhelye lett.
A 16. században készült el a belső díszítés; további beavatkozásokra a 17., főleg pedig a 18. században került sor, amikor Filippo Juvarra tervei alapján egy kis színházat alakítottak ki a palotában, ez ma már nem létezik.
Az épület a Lateráni szerződések értelmében extraterritoriális státuszt élvez, jelenleg a Sacra Romana Rota törvényszéknek, a Pápai Római Régészeti Akadémiának és az Egyház Kulturális Javaival Foglalkozó Pápai Bizottságnak ad otthont.
A teljes egészében travertínóval burkolt főhomlokzat jellegzetessége a hangsúlyos vízszintesség és a központból kitolt bejárat. A Campo de’ Fiori és a Via del Pellegrino felé néző ívelt oldalt egy finoman faragott erkély díszíti, amelyet Andrea Bregnónak tulajdonítanak.
A belső terek közül kiemelkedik a háromszintes, csodás udvar, amelyet ma már egyöntetűen – legalábbis a terv szintjén – Bramantének tulajdonítanak. A Riario-teremben a Baciccia festette óralap látható, a Száz Nap Termében pedig festett architektúrák keretében Giorgio Vasari és segédei freskói (1546) láthatók.
A bíborosi lakosztályban található a Pallium-kápolna (Salviati stukkói és festményei), valamint a Tanulószoba (Salone di Studio) Perin del Vaga freskózta boltozattal.
Az elmúlt század 40-es éveiben végzett régészeti kutatások során jelentős domborművekre bukkantak, amelyek ma a Vatikáni Múzeumokban vannak, továbbá egy mithraeumra és Aulus Hirtius konzul sírjára.