Leírás
Róma önkormányzati rózsakertje az Aventinus lejtőin fekszik, a Palatinus romjaival szemben, közvetlenül a Circus Maximus felett. A kert követi a terep lejtését, így amfiteátrum alakú. A tervezés célja az volt, hogy elrejtse a via di Valle Murcia vízszintes vágását, amely két részre osztja a kertet.
Már a Kr. e. III. századtól kezdve virágoknak szentelték ezt a helyet. Tacitus az Annales lapjain említ egy Flora istennőnek szentelt templomot, akinek ünnepét, a „floralia” játékokat tavasszal tartották a Circus Maximuson. A XVI. század végéig veteményesek és szőlők borították, majd 1645-ben a zsidók kertje lett, a zsidó közösség kis temetőjével együtt.
1934-ben a zsidó temetőt a Verano temetőbe költöztették. A terület Róma általános rendezési terve szerint parkká vált, de 1950-ig műveletlenül maradt, amikor az új önkormányzati rózsakert otthona lett. A régi, amely az Oppius-dombon állt, a második világháborúban elpusztult. Hálából a zsidó közösségnek, amely lehetővé tette, hogy a rózsakertet szent helyen hozzák létre, a kert bejáratánál emlékoszlopot állítottak a hely korábbi rendeltetésének emlékére, a gyűjteményes részen pedig az ágyásokat elválasztó ösvények a menóra, a hétágú gyertyatartó, a zsidóság jelképe formáját öltötték.
A római rózsakert ötlete Mary Gailey Senni grófnő érdeklődésének, természetszeretetének és jelentős botanikai tudásának köszönhető. Született amerikai volt, egy olasz grófhoz ment feleségül, és Olaszországban maradt. Határozott, makacs természetű asszonyként nem keveset kellett küzdenie, hogy megvalósuljon a terve.
1932-ben nyílt meg a rózsakert az Oppius-dombon. A helyet azért választották, mert ott már megvolt a kormányzóság faiskolájából származó számos rózsatő gyűjteménye. A grófnő a rózsakert kialakításának minden szakaszában részt vett, és külföldi népszerűsítésének is ő volt a mozgatórugója. A megnyitást követő évben megalapították a „Premio Roma” díjat (amely az alapítás sorrendjében a második a világon, csak a Párizs melletti Bagatelle-é előzte meg), s ennek ő lett a gondozója, és sok évig a zsűri tagjaként is részt vett benne.
A rózsakertben mintegy 1100 rózsafaj található a világ minden tájáról, még Kínából és Mongóliából is. A legkülönlegesebbek közé tartozik a zöld szirmú Rosa Chinensis Viridiflora, a Rosa Chinensis Mutabilis, amely napról napra változtatja a színét, és a Rosa Foetida, egy kellemetlen szagú rózsa.
A nagyobb területen találhatók a botanikai, régi és modern rózsák gyűjteményei.
Az alsó, kisebb részen vannak azok a szektorok, ahol a Premio Roma versenyen (meghívásos alapon) részt vevő rózsákat nevelik, valamint azoknak a rózsáknak a gyűjteménye, amelyek 1933 óta – az első, az Oppius-dombon rendezett kiadás éve óta – megnyerték ezt a rangos versenyt.
Már a Kr. e. III. századtól kezdve virágoknak szentelték ezt a helyet. Tacitus az Annales lapjain említ egy Flora istennőnek szentelt templomot, akinek ünnepét, a „floralia” játékokat tavasszal tartották a Circus Maximuson. A XVI. század végéig veteményesek és szőlők borították, majd 1645-ben a zsidók kertje lett, a zsidó közösség kis temetőjével együtt.
1934-ben a zsidó temetőt a Verano temetőbe költöztették. A terület Róma általános rendezési terve szerint parkká vált, de 1950-ig műveletlenül maradt, amikor az új önkormányzati rózsakert otthona lett. A régi, amely az Oppius-dombon állt, a második világháborúban elpusztult. Hálából a zsidó közösségnek, amely lehetővé tette, hogy a rózsakertet szent helyen hozzák létre, a kert bejáratánál emlékoszlopot állítottak a hely korábbi rendeltetésének emlékére, a gyűjteményes részen pedig az ágyásokat elválasztó ösvények a menóra, a hétágú gyertyatartó, a zsidóság jelképe formáját öltötték.
A római rózsakert ötlete Mary Gailey Senni grófnő érdeklődésének, természetszeretetének és jelentős botanikai tudásának köszönhető. Született amerikai volt, egy olasz grófhoz ment feleségül, és Olaszországban maradt. Határozott, makacs természetű asszonyként nem keveset kellett küzdenie, hogy megvalósuljon a terve.
1932-ben nyílt meg a rózsakert az Oppius-dombon. A helyet azért választották, mert ott már megvolt a kormányzóság faiskolájából származó számos rózsatő gyűjteménye. A grófnő a rózsakert kialakításának minden szakaszában részt vett, és külföldi népszerűsítésének is ő volt a mozgatórugója. A megnyitást követő évben megalapították a „Premio Roma” díjat (amely az alapítás sorrendjében a második a világon, csak a Párizs melletti Bagatelle-é előzte meg), s ennek ő lett a gondozója, és sok évig a zsűri tagjaként is részt vett benne.
A rózsakertben mintegy 1100 rózsafaj található a világ minden tájáról, még Kínából és Mongóliából is. A legkülönlegesebbek közé tartozik a zöld szirmú Rosa Chinensis Viridiflora, a Rosa Chinensis Mutabilis, amely napról napra változtatja a színét, és a Rosa Foetida, egy kellemetlen szagú rózsa.
A nagyobb területen találhatók a botanikai, régi és modern rózsák gyűjteményei.
Az alsó, kisebb részen vannak azok a szektorok, ahol a Premio Roma versenyen (meghívásos alapon) részt vevő rózsákat nevelik, valamint azoknak a rózsáknak a gyűjteménye, amelyek 1933 óta – az első, az Oppius-dombon rendezett kiadás éve óta – megnyerték ezt a rangos versenyt.